Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

  • magyar parasztháború vagy Dózsa György-féle parasztháború egy mindössze néhány hónapig tartó (1514 áprilisa – júliusa), de annál véresebb megmozdulás volt Magyarország területén.
  • Bakócz Tamás esztergomi érsek által a törökök ellen összehívott paraszti keresztes sereg a hadjárat leállítása miatt a saját nemessége ellen fordult. A felkelés vezére Dózsa György székely katona volt. A parasztfelkelések bázisát nem szűkíthetjük kizárólag a jobbágyokra: a harcokban nagy számban vettek részt a mezővárosi árutermelő-kereskedő réteg képviselői és kisnemesek is.
  • Az összecsapások kezdete és okai

     

     

  • Május közepére az országban mintegy 40 000 fős paraszti had gyűlt össze, a nemesség pedig egyre növekvő aggodalommal figyelte a parasztok gyülekezését. Sőt, mivel éppen a legsürgősebb mezei munkák idején vesztették el a munkás kezeket, jobbágyaikat erőszakos módon megakadályozták abban, hogy távozhassanak. Ennek híre a keresztesek táborában nagy ingerültséget keltett.

     

  • A gyülekező keresztesek elhelyezésére, élelmezésére és szervezésére egyébként sem történtek meg a kellő intézkedések, ami kihágásokhoz és zavargásokhoz vezetett, melyek, miután büntetlenül maradtak, mind nagyobb arányokat öltöttek. A nemesek udvarházai, urak kastélyai, vásárokra utazó kereskedők ellen intézett támadások egyre gyakoribbá váltak.
  • Ekkor Bakócz a parasztok és a nemesek Mezőtúron történt összecsapásainak hírére leállította a toborzást, majd később a hadjárat folytatását is, azonban Székely Dózsa György, valamint testvére Dózsa Gergely és több ferencesrendi szerzetes, élükön Lőrinc pappal a sereg másik vezetőjével, nem engedelmeskedtek az újabb felhívásnak, és törökbarát árulóknak minősítették a nemeseket és a királyt, megtörésüket a keresztes hadjárat győzelme előfeltételének tekintették


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 2
Össz.: 961

Látogatottság növelés
Oldal: Dózsa György Élete
Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! - © 2008 - 2025 - adambereczkii.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »